Voltam ma apunál:) Meglátogattam őt, mert már régen "láttam". Bár most sem láttam , nem kaptam puszit, nem fúrtam oda fejem a hasához, kérve, hogy fordítson át a feje fölött, ahogy annyiszor tette AZelőtt.
Csak a sírját nézem én évente párszor, és a nevét simogatom meg minden alkalommal a fejfán.
Itt van egy kép az íróasztalom felett, azon néz morcosan - morcos volt a világra többnyire:
milyen hülyék az emberek, miért bambulnak el, és mennek az útjába, miért fogalmaznak feltételes módban (Kérnék egy lottót... -> Kérek egy lottót!)
Mesélt és tanított, tiniként az agyamra ment... Mint a temetésén megbeszéltük adott életszakaszban a nővéreimére is... Mi hárman nem babáztunk, hanem szereltünk, fára másztunk - ők kopaszra nyírva kempingeztek, én varrógépben vagyok kiművelt. 5évesen a susztermattot verte a fejembe, kicsit később a műszaki rajz volt napirenden...
Szóval hiányzik. Nem november elsején, nem is a halála napjának évfordulóján, hanem minden nap.
Sokat kaptam tőle - a jég hátán is megélek és a vezeték blankolás sosem jelent gondot, és igen, pont olyan türelmetlen és ingerült vagyok mint ő :D
Bocs érte...
Ma elvittem Teót is megmutatni neki, tudom, hogy azt mondta: milyen fain kis kutya...
Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az én lányomnak-fiamnak, porontyomnak az apu-érzés. Én imádtam az illatát, az ő foteljében szerettem ülni, de hiszen nekem nem is volt más - anyám helyett nevelgetett, az ő haja bánta a királylány korszakomat :)
Jaaj, apuci, gyere el az esküvőmre, és klassz lurkó-lelket küldjél majd onnan fentről, ha arra kerül a sor!
