Kezdem a sztereotípiákkal: patrióták, félnek mindenkitől aki be akar menni, nem tudnak semmit a világról, dagadtak és buták. Igen kb. ezt gondoltam Amerikáról, ami alatt általában az Egyesült Államokat értjük - nem az egészt kontinenst...
Siralmas, tudom. Pedig én nem vagyok az az előítéletes típus. Mégis a fent felsoroltak mindegyike felütötte bennem a fejét, mikor is közeledtem az állkapocsízületi konferencia színhelye, Milwaukee felé.
Még a heves szívdobogásig is eljutottam a beléptetésnél... De képzeljétek nem történt semmi...
mukk
Persze fel lettem véve videóra, levették az összes létező ujjlenyomatom, majd enyém volt az amerikai álom! Igen, elkapott a gépszíj... Rengeteget tanultam a konferencián, és mégsem a megszerzett tudás mértéke az ami miatt még mindig nem térek észhez, hanem a források. Az emberek akik 10-20-30 évvel idősebbek mint én, az annyi helyzetük pedig... nos, ehhez nem tudom a szorzót :) Eszük tengernyi, és , és mi a furcsa?
Hát hogy nincsenek elbódulva önnön tökéletességük sugárzó fényétől, hanem viccesek, közvetlenek, és nem irigylik tőled a jót! Kicsit fel voltam készülve rá, a jó magyar átlagból kiindulva, h én leszek a Senki, híján a címnek, kornak, pénznek, és a himbilimbinek, és max a hajszínem és hátsó felem fog szimpátiát gerjeszteni irányomba.
Érdekes egybeesés, h pont a Védett férfiakat vittem el magammal - párhuzam ismeretlen kór, és női emancipáció között...
Kellemes csalódás ért, nem csak ezen a téren, hanem szinte minden első bekezdéseb felsorolt ügy kapcsán is.
Illetve átértékelődtek a dolgok. Lehet hogy sokat esznek, és azt képzelik, h a főzés kimerül a mikróban melegítésben. Még kisboltot sem találtam - a nagy benzinzabálókkal járnak óriási hodályokba gigantikus mennyiségben venni a kaját... Szóval igen, lehet h ez így van, de hogy milyen kedvesek, arról miért nem szól a jó magyar büszke fáma? Ezt fogom ezentúl látni bennük: megkérdezik, hogy hogy vagy, ha elfehéredsz, a repülőn, aki melletted ül és jót beszélgetsz vele, megadja az e-mailjét, hogy tudjátok folytatni, ha éppen lekésed a géped, aki mellett rágod a körmöd, felhívja egy barátját, hogy nézze meg mi a helyzet azzal a géppel... és még sorolhatnám!
A recepciós aki 3Xakkor a mint e, és ragyás, és egy ablaktalan alacsony plafonú helységben ül naphosszat, nem utál, mert a világra jöttél, hanem mosolyog. mindenki, mindig mosolyog. Ez nem azt jelenti, h nincs problémájuk, mert van,de arra röpke pillanatra, míg össze akad a tekintetetek, küld egy mosolyt, mert az nem kerül semmibe...
Ebben a tükörszobában járni, ahol ha dobsz egy mosolyt visszaverik még a falak is, JÓ.
És önmagamat is meghazudtolnám, hiszen eddig arra gondoltam, hogy nekik könnyű, nincs olyan a vérükben is keringő történelmi hányadtatottság mint nekünk... Ez igaz is, meg nem is... Lehet, h nincs és "nekik könnyű", hiszen a saját háborúik is messze zajlanak az országtól, de mégis, illene optimizmusból, közvetlenségből pédát venni róluk.
Addig is míg kikódolom mélabús magyar génjeimet :D gyakorlom a mosolygást, mert az utóbbi időben leszoktam róla. pedig jól működött!
Itt egy kép ahol nővéremmel éppen doktorálunk vigyorból:
Gyakoroljatok vele:D
