Az ilyenre azt szokás mondani, és higgyétek el, nem vagyok borúlátó, sem depressziós. Immáron 28 órája vagyok fent és 25 órája utazom. És! Mindig nem érkeztem meg az úti célomhoz, Milwaukee-ba.
Ismét állkapocsízületi konferencia lesz, tehát ott a helyem (bár most már egyre inkább azt gondolom, NINCS ott a helyem).
A mizéria a jegyfoglalásnál kezdődött.
Javaslat: SOHA ne foglaljatok úgy jegyet, h egymás melletti 3 ablakban párhuzamosan lépkedtek az egyes jegyek foglalásában, mert hiába generál kódot a rendszer, jegyetek nem lesz - azonos ip- címről közel egy időben bejövő foglalásokat nem érzékel a rendszer.
Mikor napok óta csak a kontinensek közti jegyem ellenértéke került levonásra, derítettem ki, h mi a szitu. Tehát az államom belüli jegyekkel futottam még egy kört. Ekkor is , mint mindig a kelkor.com -ot használom, mert tényleg bazi olcsó jegyeket dob ki, akciók is vannak, szóval zsír(ennyi telik tőlem jelző szinten a szivacs agyammal, bocsJ) Igeeen, sikerült, a Milwaukee - New York, de az oda fele NEM. Hablatyhablaty, kiszedtem belőlük, hogy bár nagymellénnyel hirdetik a járatot, ami nekem pont passzolna, de a céggel, Frontier air line, nem állnak olyan szerződésben, hogy elektronikus jegyet adjanak ki. Persze a pénzt már levonták! De majd visszaadják - néhány hét, piha…
Már hullott hajam, ugyanis a meglévő nagy jegyem, az államokba, olyan elvek alapján lett megvásárintva, hogy pont “fitteljen” a csatlakozáshoz. ÉS mi történik, mire a fenti akadályok után 100adszor is nekifutok a csatlakozó jegynek, a járat betelik, és 500 aranyos dollárért még azért kapnék rá helyet, de annyiért meg nem kell… Így fittyet hányva a kényelemnek, hogy ugyan azon reptérről repüljek úti célom felé, kerítettem egy gépet, ami New York La Guardia reptérről indul, és olcsó, és jó. Annyi csak, hogy a 3 óra alatt, ami a 2 gép között van, át kell suttyanja, New York Newark-ról oda. Ez még mindig kivitelezhető, de már nem kényelmes. Ekkor ugrott a feladásra váró poggyász J
Igen, egy hét külföldön - tavasszal, ami még nem a trikók, és sortok ideje - pláne nem konferencián - kézipoggyásszal…
Már előre görcsben volt a gyomrom, hogy hogyan fogok áttaxizni, és mennyibe is fog ez kerülni, de mind1.
Eljött a tegnapi nap, és elindultam. Varsóig, az első átszállásig minden rendben volt . Kellemeset beszélgetem, egy kertészkedő tanár úrral. Mindenem lemérték, átvizsgálták, megnézték, kiálltam kígyózó sorokat, megvolt kapu is, ahonnan átreppenem az óceánt. Beszélt minden büdös szájú, tolakodó lengyel némber - komolyan olyan volt az utazóközönség, mint egy nyugdíjas otthon - kiegészítve kisgyerekes családokkal. Csomag 6szor fel, le, kis izéke kivesz, betesz, lökdösődés, azonnal evés-ivás, és társai kezdődtek a brigád által.
Elhelyezkedtem Tomas (nem hazudok az egyetlen középkorú egyed volt) mellett, a vészkijáratnál, majd vártunk, vártunk… Majd nagy nehezen megnéztük a menekülési koreográfiát a sztyuik által prezentálva - szép darab, de kicsit uncsi - majd leszállítottak. Jah… Mert, hogy változik az útvonal, és több üzemanyag kell, és ezt nem lehet ám betankolni, míg mi fent vagyunk. Fasza, gondoltam magamban… Ezek mire lecihelődnek… Meg vissza! Természetesen senki nem tud semmit, pláne arról, h mi lesz a jegyemmel, ha nem érem el a csatlakozást… Maradt a csendben megőrülés. A LOT(lengyel légitársaság) elkövette azt a nagy hibát, h a beléptetés mellé rakta le a kárpótlásnak szánt szendvicseket és üdítőket, így mikor megkaptuk a jelet, h lehet visszaszállni, ment az egymás taposása, csak a beszállás nem.
Ákos szegény otthonról próbált valamit tenni értem, de azzal, h 16.50 helyett 19.10 re érkezem, nem volt mit tenni… Próbáltam magamra erőltetni a minden rendben lesz!et, és Tomassal beszélgetni kezdtem. Ezt sem kellett volna. Szófosása volt…Nem is részletezem. Közben mögöttem ült hál istennek büdös száj néni kedves férjével. A névjegyünkkel tömtem volna be a száját szegénynek, pláne mikor rákezdett az amúgy aranyosnak álcázott 2éves unokájának egy cuki lengyel altatódalba. Á!
Tudom, lengyel magyar 2 jó barát, de az akcentusuk nem 1szerű, és ezt lehet tudják, így következetesen végig lengyelül beszélt hozzám a személyzet, hiába kapálóztam, h nem értem… Lehet nagyon lengyel fejem van… 1 nő, aki legszigorúbban vette a vészkijárat dolgot, mindig elszedett tőlem mindent, h “ez útban lesz, ha használni kell az ajtót!”. Anyját! Nem kell használni az ajtót! Még csak az kéne…
Egy furcsa háthájjal megvert néni és seggigérő hajú 70 éves barátnője, akik előttem ültek az alábbi koreográfia szerint jártak el: hájas néni 10 percenkénti felállás, egyhelyben lépkedés, hátháj hurka villogtatása, közben szenvtelen pofával mindenki arcába bámulás. Amikor leült a másik lobogtatta a haját, amitől mindig borzongtam, mert nem illett hajlott korához, és amikor végzet kiállt a sorok közé, pont kitakarva a filmet, amiben egyetlen örömömet leltem…
De megérkeztünk itteni idő szerint 19.10re, ami otthon hajnali 1.10... Fogalmam sem, volt, h most mi csináljak… Tomas nyugtatott, h hamar lemegy az ellenőrzés, Ákos meg írt, h 20.40kor indul csak a gépem. Halvány remény - de ekkor már fáradt voltam ehhez… Felbukkant a sor -rövid- mint1 500 méteres valójában, és az első torokszorító sírhatnék rám jött. Eleve valamiért megalázónak tartottam már tavaly is, hogy mint az állatok várakozunk 4-5 kegyes hivatalnokra, aki kikérdez menniy pénzünk van, hová megyünk, meddig maradunk, ujjlenyomat mindkét kézről, fénykép… És még álljak neki kuncsorogni, h engedjenek előre… Persze egy lengyel sem értette ékes angolsággal feltett kérésemet, miszerint 1 óra múlva indul a gépem a város másik feléről… Azért sikerült előre turakodnom, erre az én sorom hivatalnoka úgy döntött, h elmegy bratyizni a többiekkel… vá. Majd mikor sorra kerültem, h a gépen rossz papírt töltettek ki velem…
Nagynehezen kijutottam. A dilemma: pont innen, Newarkról indul az eredeti gépem, azonos légitársasággal, a másikat meg csoda folytán sem érem el, tehát megpróbálom a biztosításomra, és a LOT késésére hivatkozva áttenni, vagy rongyolok a La Guardiara, és majd lesz valami. Az elsőt választottam, gondolom gyors megkérdezek valakit, átteszem a jegyet, ha kell ráfizetek (a taxyin megspórolt pénzt pl.) vagy ha nem lehet, akkor B terv. Nah, képzeljétek, senki nem tudott segíteni. Mint a mérgezett egér rohangáltam. Az egyik hallott már erről a légitársaságról, menjek fel, fent nincs, az ottaniak mondják, menjek le. Egy egyed végül azzal kecsegtetett, h felhívja őket nekem, és minden “OK” lesz. A telefonhoz mentünk fel is le is, meg jó sokat. Végül 3-4 számot hívott, amit senki sem vett fel. Így a pont ott álló shuttel-pultnál beregisztrált engem egy járatra a La Gurdiara. 10 perc és indul. Hálisten csak 5 volt. De! A sofőröm egy idén nem fürdött indiai, aki bekamuzta, h 45 perc alatt ott leszünk, neki állta a busz felé menet még utasokat verbuválni, nyilván saját zsebre… Nem hittem el. Konkrétan kiszállt, és átment az utca másik oldalára leszólítani embereket. Majd úgy vezetett, h megőrülsz, és utunk hogyhogy nem a városközponton keresztül vezetett, pedig direkt a lelkére kötöttem, h engem dobjon ki először, ne a párt, akiket összeszedett és a városba mentek…. Ők is kérlelték, mindhiába, akis koszos városnézést tartott, nekem pedig az óriási teliholddal a tetején tündöklő Manhattan látványától elkezdett csorogni a könnyem. Nem mert szép, hanem mert már tudtam, ha reptéren kell aludnom…
Így is lett. Jelenleg egy olyan 5órás műanyagszéken való siralmas fetrengésen vagyok túl. De a gépem mindjárt indul! Rá se kellett fizetnem. Valószínűleg azért, mert annyira bömböltem a fáradtságtól, amikor belépve a reptérre a kongó ürességet, és a kihalt chack-in pultokat láttam, hogy nő akit kerítettek nekem megsajnált. :D
Na futok, h ezt már le ne késsem! Még jelentkezem, remélem jobb hírekkel!
Csók a családnak, és főként Dú-nak!
