Valahogy mindig úgy voltam vele - és nem az elektroműszerész édasapám nevelte belém, az tuti - hogy akkor lesz teljes az életem, ha egy: tudok majd, amúgy rendesen táncolni, legalább egyféleképpen.
Erre irányuló törekvéseimről már
olvashattatok úgy másfél éve. A lényeg, hogy nem jött össze :D
Festeni, vagy két kezemmel valami esztétikusat alkotni, hát erről Kati mesélhetne, fáradhatatlanul barkácsolok neki, és határozott vágyam, hogy ha majd egyszer több időm lesz (az szerintem a negyedik dimenzió felfedezésével egy időben fog bekövetkezni) akkor elmegyek festeni tanulni. Vagy fotózni. Vaaaagy valami.
Másik mániám, h az ember lánya sokkal kevesebbet tud a világról, ha nem játszik valamilyen hangszeren. Báminemű fúvos kilőve - az obszcén megjegyzéseket nincs kedvem viselni, és egy fuvolát, vagy neadjisten oboát aránylag nehezen tudnék a táskámban rejtegetni.
A zongora már Áki anyukájának fejlövése, nem is akarom elvenni tőle, meg kicsit hátráltatna a tanulásban ha 34 nm-en, ahol élünk, még el kéne helyezni egy zongorát is. Nem beszélve Imiről a szomszédról, aki nyilván kilógatna a másodikról (ami nem vicc, mert csinált már ő rosszabbat is ártatlan emberekkel:))
A gitár viszont szép egy jószág, és már látom is magam előtt, ahogy vagányan pengetek...
A lényeg, hogy hogy már voltam az első órámon, és nagyon tetszik.
Már annak is örülnék, ha apu kedvenc számát, a Felkelő nap házát egyszer elpötyöghetném.
