Hó

A tél nem a barátom, ahogyan Zsüdy barátnőm mondaná. Nem részletezem, a tipikus télutáló összes averzióját fel tudom mutatni különböző egymást hatványozó kombinációkban - utálok öltözködni, fázom, latyak van, ráfagy a kezem a kormányra, kifehéredik a bőröm, sötét van, stb.

A Karácsonyról ne is beszéljünk, jól jellemzi a hozzáállásom, h Szabi barátom Grincsként jegyez, és októbertől már gyanúsan méreget, keresi a zöld szőrszálakat az orrom hegyén - és mindig megkérdezi, h ma hány kiló ajándékot daráltam le :D

Szóval kell a francnak az egész - idén kivételesen szereztem a most anyósom kertjét díszítő egykori karácsonyfánkra (rendes neve Szuritex) néhány mézeskalács díszt, természetesen 2 órán belül leáztatta az ónos eső, uh én végeztem ezzel a kérdéskörrel.

Ám, tegnap éjszaka egy igen kimerítő és mulatságos baráti fröccsmaratonról olyan szépséges, lassan hulló hósesésben sétáltam haza, hogy a 10:0-ás állás 10:1-re módosul a nyár kontra tél mérkőzésben.

Gyűrűn túl

Gyökerek

Így olvasva akár a futbalhuligánokról is szólhatna ez a poszt -de! nem arról fog.

Sokkal inkább, hogy 3 kellemes órát töltöttem félidegenek társaságában Kaposváron - 10 éves osztálytalálkozó ürügyén. Úgy hozta a sors, hogy a kísérleti jelleggel indított 6 osztályos évfolyam büszke nebulójaként léptem át a patinás Táncsics Mihály Gimnázium 150 éves küszöbét 199x-ben. Akkoriban még nem sejtettem, hogy érettségizni az ország másik felén fogok. Az eset, amiért ez így esett, elég hirtelen ütött be, így egy félévkor távoztam, köszönés nélkül. Azóta nem láttam őket.

A városba is ritkárán járok - nincs ott senkim -ja de, az anyám, de az nem mérvadó.

Ebből kifolyólag, kicsit olyan volt, mintha egy régi film kockái peregnének - amit láttam már valamikor. Nevek, arcok, a terem, a tanárok. Sebészileg lettem kiemelve onnan és 13 év múlva vissza pottyantam.

Őszintén örülök, mert ez az amputáció furcsa módon visszafordítható - a régi osztály és én elég jól elvoltunk.

Köszönöm, hogy meghívtak - köszönöm Melinda.

Drakula lemaradt rólam...

... egy prezentáció miatt.

Így esett, hogy mind az 5liter véremmel épségben haza értem Romániából.

Szépen ültem 1 szállodai szobában és vertem a billentyűket és távolról elértem különböző számítógépeket - 2 napig. Eközben tőlem 20 km-re terpeszkedett az alább látható csínos kis pecó:

Lévén életemben nem bírtam megnézni 1etlen horror filmet sem, lehet annyira nem is bánom, h kihagytam :)

Déli harangszó

Vezetek, kivagyok. Így egyben írva, kis betűvel. Mert már külön fogalom, és nincs is benne semmi különös, hiszen naponta előfordul. Hallgatom A Petőfit. Imádom. Ez az én percem, perceim, szünetem, mikor ki kell jönni valamit elintézni napközben. Süt rám a Nap, és araszolok a Moszkván. Istenáldotta dugó. :D

És ekkor megkondult. A harang. Pont úgy mint 20 éve.

Kongott, mint mikor sebes térdű, szemüveges mivoltomban, Kaposváron ültem a faltól falig szőnyegen játszódva. És szólt a rádió, és a rántott hús szag terjengett és por pontok álltak a levegőben, mert a déli harangszóra megáll az idő.

Ahogy meg állt múlt héten csütörtökön is, a dugóban.